Mozdulj Nyíregyháza!

2024 szeptember 23. - december 1.

nap
óra
perc
másodperc

Mozgásrend

Helyszínek

Aktuális hírek

Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntöm az idén már a 11. évébe lépett Mozdulj Nyíregyháza! honlapján.

Azt tartja egy régi mondás, hogy ha az embernek egészsége van, akkor mindene megvan. Már csak emiatt is bátorítok minden kedves nyíregyházit, hogy vegyen részt az országban is egyedi, ingyenes önkormányzati mozgásprogram-sorozat valamely óráján.

Ehhez nem csak a tapasztalt oktatók állnak rendelkezésre, hanem a kiváló infrastruktúránk is. Az órarendbe olyan helyszíneket is beépítettünk, mint többek között a 2016-ban kívülről és belülről megújult Continental Aréna, az új Atlétikai Centrumunk, a Városi Uszoda, vagy éppen a Városi Jégpálya, de hétről hétre fogadják a sportolni vágyókat a felújított, korszerű tornatermeink is.

A Nyíregyháza Önkormányzata által 2013-ban indított Mozdulj Nyíregyháza! azonban a városlakók aktív részvétele nélkül nem érhetett volna el ilyen sikereket. Kívánom, hogy sportos lendületük a jövőben is tartson ki, érezzék magukat jól a foglalkozásokon és miután azokról haza térnek, akkor se hagyják abba a mozgást. Használják sportlétesítményeinket, kondiparkjainkat, rekortán futópályáinkat, kerékpározzanak, és látogassanak ki a város sportrendezvényeire, amiből idén is egy több elemből álló lista állt össze.

Kívánom, hogy a hét minden napján mozduljon Nyíregyháza!

Mozgásrend

Az alábbi táblázatban informálódhat programjainkról

Continental Arena

Esésmegelőzés Mozgásprogram

Az esések gyakorisága és súlyossága a korral nő. Az esések legsúlyosabb szövődményei a csípő-, kar- és gerinctörések. A mindenfajta károsodással együtt járó mozgáshiány további izomvesztést, gyengeséget és instabilitást okoz, ami fokozza az ismételt elesés veszélyét.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Senior jóga

Az idősebb korosztály számára kínál biztonságos, ízület kímélő mozgást. Segít újra megtapasztalni a mozgás szabadságát.

Kölyökvár

Senior Táncház

Senior korúaknak szervezett kíméletes táncóra, mely egyben kellemes kikapcsolódást nyújtó, egészségmegőrző és betegségmegelőző mozgásforma. Nem kell hozzá előzetes tánctudás, sem táncpartner, és bármikor lehet csatlakozni a csoporthoz.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Zenés gyermektorna

A 6–12 éves korú gyermekeknek szervezett foglalkozás keretében a zenére végzett mozgásformákkal játékosan fejlesztik a koordinációs és ritmusérzéket.

Zrínyi Ilona Gimnázium

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Rozsrétszőlősi Váci Mihály Általános Iskola

Gerinctorna

Gerinctorna Rozsrétszőlőn az általános iskola tornatermében

Zrínyi Ilona Gimnázium

Funkcionális edzés

Saját testtel végzett mozgásforma, mely a mozgásminőség fejlesztésén alapulva a test természetes mozgásait és a test saját súlyát használja eszközként. Az ízületek és a törzs megerősítése által fejlődik a koordinációs képesség és a funkcionális erő, nő a terhelhetőség

Városi Stadion Kondipark

Mozaik Med Közösségi Futás

A közösségi futásokon edzői irányítással, orvosi felügyelet mellett zajlanak a tréningek. Mindenki a saját edzettségének megfelelő csoportot választhatja, az öt különböző erősségű csapat közül. Kezdőktől a versenyzői szintekig ajánlott az edzéseken való részvétel.

Atlétikai Centrum

Családi tollas

Ingyenes tollaslabdázási lehetőség a család minden tagjának. A sportág elsajátításában szakedzők segítenek. Ütőt és labdát kérjük, mindenki vigyen magával.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Pound fitness

A POUND®! egy olyan kardio edzésforma, amely a strength and conditioning jóga és a Pilates által inspirált elemeket kombinálja.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Egészségügyi szűrések

Ingyenes alapszűrések (BMI, vérnyomás, vércukorszint) a Nyíregyházi Gondozási Központ szakembereinek a bevonásával, valamint október hónapban a Novartis támogatásával ingyenes prevenciós kardiovaszkuláris szűrés.

Atlétikai Centrum

Tartásjavító torna

A foglalkozás elsősorban senior korúaknak, ülőmunkát végzőknek, valamint gerinc- vagy tartásproblémákkal küzdőknek ajánlott.

Atlétikai Centrum

Kölyök atlétika

Az atlétika minden sportág alapja. A 6–12 éves korú gyermekek számára szervezett foglalkozáson a gyerekek megismerkedhetnek a futás, az ugrás, a dobás és a hajítás helyes mozgástechnikájával.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Gyerektánc

Zene, tánc és sok-sok nevetés 6 éves kortól fiúknak és lányoknak egyaránt!

Zrínyi Ilona Gimnázium

Alakformáló aerobik

Minden izomcsoportot megmozgató, helyes testtartást előtérbe helyező alakformáló torna. Kevésbé ugrálós, de mégis dinamikus izomfejlesztés.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Gyerekbalett

A tánc művészet, ami hidat épít emberek között, felemeli a lelket és pozitív irányba változtatja azt.

Sóstóhegyi Áltlános Iskola

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Táncház

Ha szereted a táncot és megismerkednél különböző népek táncaival (pl. bécsi keringő, csárdás), várunk szeretettel.

Zrínyi Ilona Gimnázium

Gymstick

A speciális eszközzel, gymstickkel végzett mozgásformák az összes izomcsoportot megmozgatják.

Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Medical Fitness

A medical fitness rizikófaktoros kliensek egészségfejlesztésére specializálódott mozgásprogram.

Continental Arena

Csontritkulás mozgásprogram

A mozgás fokozza a csonttermelést, erősíti az izomzatot, ezáltal javítja a testtartást. Megfelelő gyakorlatok végzésével megelőzhető a csontritkulás kialakulása.

Váci Mihály Művelődési Központ

Senior örömtánc

A senior örömtánc forradalmian új közösségi mozgásforma. A mini koreográfiák alkalmazkodnak az idősödő emberek izom- és ízületrendszeréhez.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Zrínyi Ilona Gimnázium

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Móricz Zsigmond Általános Iskola Nyíregyháza

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Prevenciós torna kicsiknek

Az 5–8 éves korú gyermekek részére szervezett foglalkozás keretében az egész tartó- és mozgatórendszer, ezen belül is kiemelten a hátizomzat és talpi izmok erősítése, mobilizálása zajlik játékos formában.

Borbányai Petőfi Sándor Általános Iskola

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Gyerekjóga

A jóga a mozgás szeretetére és fontosságára tanítja a gyerekeket. Játékokon keresztül ismerik meg a jógát és miközben mozognak fejlődnek testileg és érzelmileg.

Zrínyi Ilona Gimnázium

Latin kardió fitnesz

A 2013. május óta tartó, nagy sikerrel zajló zumbaórák folytatódnak.

Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Orosi Herman Ottó Általános Iskola

Gerinctorna

Gerinctorna Oroson az általános iskola tornatermében

Nyíregyháza Városi Stadion

Lelátó erőnléti edzés

Újszerű mozgásforma az új Nyíregyházi Stadionban! Ki ne emlékezne a régi nyíregyházi stadion ikonikus lépcsőire, ahol milliónyi lépést tettek meg a mozgás szerelmesei.

Városi Stadion ökölvívó csarnok

Gyerekboksz

Az ökölvívás alapjainak megismerése és elsajátítása. Gyermek korhatár: minimum 6 év. Váltócipő és sportruházat szükséges. Oktatók: az Nyíregyházi Vasutas Sport Club ökölvívó szakosztályának szakoktatói

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Szépkorúak sportja

Szenior korúaknak (55+) szervezett sportfoglalkozások, melynek keretében teke, jóga és kocogás várja a regisztrációval rendelkező tagokat.

Zrínyi Ilona Gimnázium

Gymstick

A speciális eszközzel, gymstickkel végzett mozgásformák az összes izomcsoportot megmozgatják.

Kölcsey Ferenc Gimnázium

Funkcionális edzés

Saját testtel végzett mozgásforma, mely a mozgásminőség fejlesztésén alapulva a test természetes mozgásait és a test saját súlyát használja eszközként.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Gyerekfitnesz

Nagycsoportos óvodás és kisiskolás korú gyermekek mozgáskoordinációjának, ügyességének fejlesztése alternatív játékos környezetben.

Jósavárosi Művelődési Ház

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Gerincjóga

Minden korosztály számára javasolt mozgásforma. A 14–18 éves korosztály szinte egész napját ülve tölti: iskolapadban, tévé előtt, számítógép fölé görnyedve.

Nyírszőlősi Általános Iskola

Gerinctorna

A gerincfájdalom többnyire nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem sok esetben helytelen tartás, mozgás és életmód következménye.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Medical Fitness

A medical fitness rizikófaktoros kliensek egészségfejlesztésére specializálódott mozgásprogram.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Pilates

Egy igazán kellemes és hatékony mozgásforma a jobb közérzethez, a koncentráció, a rugalmasság, az állóképesség és az egyensúly fejlesztéséhez.

Atlétikai Centrum küzdőtér

Közösségi futás

A közösségi futásokon az Atlétikai Centrum épületének belső rekortánpályáján edzhetnek a mozogni vágyók a tavaszi időszakban.

Atlétikai Centrum

Senior torna

A foglalkozás elsősorban senior korúaknak Az egész testet átmozgató, mindenki egészségi állapotának megfelelő nehézségű feladatok.

Városi Stadion Szabadidősport-központ

Stresszoldó jóga

Oldja a mindennapok fáradalmait és feszültségeit. Megtanul a test lazítani, így a stresszes helyzetek már nem okoznak feszültséget és könnyebben dolgozod fel a problémákat és nehézségeket.

Bujtosi Városliget

Életmódséta Nalával gyerekeknek, kamaszoknak

A program a Kérlek, Segíts! Alapítvány munkatársainak szervezésében elsősorban a 6-18 éves, túlsúlyos, elhízott és/vagy cukorbeteg gyermekek életmódváltását, egészséges életmódra nevelését, a mozgás mindennapi életbe történő beépítését célozza.

Kodály Zoltán Általános Iskola

Mediball

A MediBall sokoldalúságának köszönhetően egyensúlyt teremt a fizikai, érzelmi és mentális testben.

Apáczai Csere János Általános Iskola

Családi asztalitenisz

Ingyenes asztaliteniszezési lehetőség a család minden tagjának.

Vasvári Pál Gimnázium

Fitt-jóga

A jógához sosem lehetsz túl öreg vagy túl fiatal. Túl beteg vagy túl fáradt. A jógát bármikor elkezdheted, akkor is, ha most úgy érzed, hogy nem vagy rá képes.

Városi Uszoda

Senior vízi torna

Kímélő, mégis hatékony sportolási forma. Lényege roppant egyszerű: a meghatározott tornagyakorlatokat a biztonságos szárazföld helyett a vízben végezzük.

Városi Uszoda

Felnőtt vízi torna

Kímélő, mégis hatékony sportolási forma. Lényege roppant egyszerű: a meghatározott tornagyakorlatokat a biztonságos szárazföld helyett a vízben végezzük.

Városi Stadion Marso Tenisz Centrum

Kölyöktenisz

Játékos ismerkedés a tenisz alapjaival 6-14 éves korú gyermekek számára. Oktatók: a Marso Tenisz Centrum szakoktatói. Első foglalkozás időpontja: 2024. április 6. Előzetes bejelentkezés: 06-30/741-9161.

Erdei tornapálya

Nordic walking

Húzd fel a legkényelmesebb tornacipődet és „botolj” egy órát velünk a Sóstói-erdőben.

Városi tekepálya

Családi teke

Teke = sport és szórakozás a család minden tagjának.

Városi lőtér

Családi lövészet

Field target a család minden tagjának. Távcsöves légpuskával különböző távolságra elhelyezett bukócélra történő lövészet.

Kíváncsi a programokra?

Válogasson a programsorozat 28 féle mozgásformája közül!

Megnézem a programokat!

Aktuális hírek

Támogatóink

Akik nélkül ez a programsorozat nem jöhetett volna létre: